Nem vagyok egy nagy virág gondozó. Sajnos sokszor elfelejtem meglocsolni a virágokat. (Bár mikor lakásfelújítás miatt nálam laktak a szüleim virágai kint az erkélyen sokkal jobban érezték magukat, mint otthon. Azokat valahogy sikerült minden reggel meglocsolnom.) Ráadásul előfordul, hogy több, mint egy hétig otthon sem vagyok. Ebből kifolyólag nálam csak szárazság tűrő növények vannak, főleg kaktuszok. :)
Van pár kicsi kaktuszom, amelyek szépen fejlődnek. Van egy karácsonyi kaktusz, mely csodák csodájára jól érzi magát és tavasszal még virágzott is. De ami miatt írom ezt a bejegyzést az egy másik virágzó kaktusz. Ezt az egyik ismerőstől kaptam, mert ott a férfinek begyulladt a keze a tüskéitől (ugyan minek nyúlt hozzá??). Ennek én csak örültem. ;) Azóta eltelt 1-2 év és úgy tűnik jól érzi nálam magát. Az ablakban van, ahol minden reggel napsütésre ébredhet. És jó sokat nőtt is (ugyan egy kicsit csálén :) ).
És virágot is hozott! Múlt hét elején már látni lehetett a virágszirmokat. Csütörtök reggel már így nézett ki a virág:
Sajnos kiderült, hogy ez csak egy napos virág és a munka miatt sajnos lemaradtam a teljes kinyílásról. Azóta vártam, hogy hátha még egyszer kinyílik, de sajnos most már biztos, hogy ennyi volt. De sebaj, lesz még virága! Majd jobban figyelek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése