2010. július 5., hétfő

Ciprus

Az elmúlt három hetemet Cipruson töltöttem. Limassolban voltam, de próbáltam szétnézni egy kicsit. Az idő szép volt, bár a középső hétben nagyon szeles, és a víz is hideg volt, de a nap rendületlenül sütött.
Pár kép. Remélem látszik, hogy milyen kék a tenger, a munkahelyi gépemen minden szürkének tűnik, míg itthon gyönyörű színek vannak, mint a valóságban.

2010. június 10., csütörtök

Kész!


Befejeztem az RP mintámat. Nagyon szerettem hímezni. Nagyon tetszik a végeredmény, báregy részét utazás közben hímeztem, ami látszik is rajta.
Hogy mi lesz belőle még nem tudom, remélem egyszer csak megszáll az ihlet. :)

2010. május 13., csütörtök

Egy új csábítás :)

A hétvégén kaptam meg az új színátmenetes fonalaimat.Rögtön a mintán kezdtem gondolkozni, hogy kipróbáljam. De mivel a levágott anyagon nem nézett ki jól, ezért végül maradtam a DMC-nél, de mindenképpen el kellett kezdenem a kinézett mintát.
Itt tartok (mellette ott van kicsiben az eredeti kép).
Renato Parolin: Tout est amour
DMC 69

2010. május 6., csütörtök

Keretezett maci

Így néz ki keretezve a maci. Nem nagyon sikerült egyik kép sem, amivel próbálkoztam. Talán még ezen látszódik legjobban a keret.
Jó nagy lett. Nem mértem le, de a keretező 37X59-es méretet írt a papírra. Biztos van is annyi. Remélem falra fog kerülni... :)

2010. április 17., szombat

St. Francis & Friends

Márciusi bejegyzésem elmaradt. Akkor így nézett ki a már hónapok óta böködött maci (próbáltam valami napfényt találni, így sikerült):


És most már így néz ki:

Kész van!!!! Rengeteg fél (vagy inkább negyed) x kimaradt, pár szín sem stimmel, de legalább egyedi :D
Ma megmutatom neki a keretezőt, aztán majd egyedül kellene hazajönnie... :) Nagyon aggódtam, hogy nem lesz kész. Ugyan május 16-ig (amikor is ajándékba akarom adni) még van egy hónap, de ha a keretezést nézzük, akkor vagy ma vagy a május 8-i szombaton tudok oda elmenni (hétköznap át az egész városon nagyon esélyes, hogy nem érek oda).
Az utóbbi időben már nagyon nem volt kedvem hímezni, de most megint lelkes lettem, már már hiányzik is a maci. :D

2010. március 1., hétfő

Február

Február nemcsak rövid hónap, hanem munkával teli is. Így elég kevés időt tudtam fordítani a hímzésre és egyéb dolgokra.
A macival eddig jutottam:

Azt reméltem, hogy előrébb leszek, legalább a minta felénél, de sajnos nem sikerült. Már csak 2 hónapom van befejezni. Ami első hallásra sok, de ahogy elnézem a mintát inkább kevésnek tűnik.

2010. február 1., hétfő

Január

Ezeket alkottam januárban. Illetve, hogy pontos legyek ezekbe kezdtem bele:

Első a Nimue kép volt, amit csak pár órán át hímeztem. Nincs kinyomtatva a minta és gépről nem túl jó hímezni.
Aztán megkaptam az LHN tökömet, amibe azonnal bele kellett kezdenem, csakhogy 40-es vászonra kezdtem, selyem fonallal, és nagyon-nagyon nem haladok vele, ezért most egy kicsit alszik.
Ebbe a kék virágba teljesen beleszerettem. (És a párjába is) És nem elég, hogy megvettem, de azonnal el is kellett kezdenem. ;)
És utoljára a kötelező hímzésem. Ajándék lesz, május elejére kell ezzel a macival elkészülnöm. Messzi van még a vége...
Azt hiszem ezekkel el leszek februárban is. Február úgyis rövid hónap, kevés szabadidővel.

2010. január 7., csütörtök

Még karácsony

Ezeket karácsonyra készítettem, ajándékba:
Ezt pedig karácsony után és magamnak! :D

2010. január 1., péntek

A LÓ

Igen, így csupa nagybetűvel A LÓ:
Mint már említettem az unoka öcsém és az egyik unokahúgom nagy lórajongó lett. A fiú kb másfél éve lovagol rendszeresen, a kislány kb március óta. Nyáron kitalálták, hogy gazdaságosabb lenne tartani egy lovat, mint hogy három gyerek lovaglását fizetni. Addig egyezkedtek, hogy sikerült még egy testvért rávenni, hogy lovagoljon szeptembertől. Majd bezsongatták a szülőket (na nem lovagolni - még) és vettek egy lovat. 4 éves, herélt (ennyit sikerült megjegyeznem róla). Az utca végén, ahol laknak van egy lovarda, ahova járnak lovagolni és ott tartják a lovat is. Az egész család rajong a lóért. :)

Karácsony után voltunk megnézni a lovat, és lovagoltam (=felnyomtak és az unokaöcsém és a ló idegesítésével mentünk egy-két kört ;) )

Boldog új évet!