2009. október 31., szombat

Halloween

Egészen eddig úgy voltam vele, hogy miért kell nekem/nekünk Halloweent ünnepelni, mikor megvan a saját szokásunk - a halottakra emlékezés.
Ellenben most valami miatt teljesen rákattantam a Halloweenes mintákra. Sajnos rosszul osztottam be az időmet, így csak ezt az egy mintát sikerült időben elkészítenem:

2009. október 26., hétfő

Tündérek + Autumn Song

Ugye nekem bele kell fognom a 6. dologba is, nem elég 5 elkezdett munka... Szóval ebbe kezdtem bele:
Az egész úgy kezdődött, hogy kitaláltam, hogy táskát akarok varrni magamnak (még soha sem tettem). Kb 2 hete vettem is szép barna anyagokat hozzá + egy barnás vöröses fonalat. Azóta keresek mintát. Aztán ez nagyon megtetszett. El is kezdtem a fonállal (alsó levél), de azóta úgy látom, hogy túl nagy lesz. Nekem 2 bankkártya méretű tartó kellene a táska elejére, ez a minta meg sokkal nagyobb. Szóval nem tudom, hogy mi lesz belőle. Egyenlőre csak hímzem. :) Ez a kép vasárnap koradélután készült lámpa nélkül! Olyan szépen sütött a nap. :)

Aztán belémvillant, hogy meg van a fonalam a fenyőfa befejezéséhez (hála Adélnak!), így hát nekiestem a tündéres képnek, mert azt is akarom vinni a keretezőhöz. Ennyit haladtam vele (ez is természetes fénynél készült fotó, pár órával később):

2009. október 20., kedd

Hétvégén alkottam

Szombaton esküvőre mentem. Kb 2 héttel hamarabb tudtam meg, hogy meghívnak, na nem a vacsorára, csak a szertartásra. Sokat gondolkoztam, hogy kell-e valamit vinnem. Péntek reggelre megálmodtam, hogy igen! Persze sokat segített a döntésben, hogy ez a gyönyörű Ralina által tervezett minta ott volt a kezem ügyében. :) És időben kész is lett. A fénykép nem valami jó, de csak későn vettem észre. A lényeg így is látszódik. :)
Haladtam a csontika tündérekkel is. (Csontika = kész anorexiás tündérek főleg a legalsó, akinek a nyaka olyan vastag, mint a dereka, de azért jó kis vádlijaik vannak :D) A fele már kész van. Úgy tetszik ez a minta! Alig birom lerakni. Pedig lenne sűrgősebb hímezni valóm is...

2009. október 15., csütörtök

Újabb játék


Ezt a szépséges dobozt lehet megnyerni Unikat blogjában. :)
Feltételek:
1. Ha szeretnéd megnyerni a dobozom, írj kommentet, s máris kapsz egy esélyt a nyerésre!
2. Ha van blogod, s kiteszed a játékra felhívó kis képet, akkor egy újabb esélyed van máris.
3. S ha tovább játszol velem, s megmutatod a saját blogodon azt az idei évben készített keresztszemes munkádat, amire a legbüszkébb vagy, s le is írod, hogy miért épp ez az, akkor máris háromszoros eséllyel indulsz a nyereményért.
Határidő: október 18. éjfél.
1. Pillanatokon belül az is meglesz. :)
2. Itt a bejegyzés
3. Ez már egy kicsit nehezebb. Mire is vagyok a legbüszkébb? Talán erre:
Annyira nagyon tetszik a szimmetrikussága, a színe és a keret is tökéletes lett hozzá. Ez az első és eddig egyetlen hímzésem, ami 40-es vászonra készült. Úgy, hogy addig többnyire aidát használtam. :)

Az utóbbi 3 hét termése

Sajnos mostanában sok a munkám, így nem nagyon marad időm netezésre. Otthon meg a szabadidőmet inkább bökögetésre fordítom (bár, most, hogy bejött a tél a tavaly elkezdett sálamat is be akarom fejezni.)

Szóval ezeket alkottam:Ebből ékszeres doboz lett a legkisebb 4 éves unokahúgomnak, mert amikor meglátta, hogy már a második nővére is kapott dobozt, akkor kétségbeesett, hogy neki nincs. Így a rendes nagynéni neki is készített egyet. :DEz a minta egyszerűen rám kiabált. :D Ugyan, az eredeti színei túl rózsaszínek voltak nekem, de ezekkel (zöld márványos alapon zöldeskék fonalakkal, ha ti nem úgy látjátok, hogy ezek a színek, akkor képzeljétek el olyannak. ;) ) a színekkel nagyon tetszik nekem. Azt hiszem, hogy a hálómba szeretném, ahol úgyis a zöld szín a domináns. Ezt meg a felirat miatt volt muszáj elkezdenem (ugyan még nincs rajta) By the pricking of my thumbs... Erről a (régi) nagy kedvenc Agatha Chrisitie jut az eszembe. Úúúúgy hiányzik az olvasás. :(