2014. június 9., hétfő

Második

befejezett hímzésem (és a harmadik készülőben):

Már 7,5 hónap kész van az évből, esélyes, hogy 2 év múlva be is fejezem. Hacsak nem megyek valahova nyaralni, ahova tudom vinni. Jó pici csomag, kevés színváltással, könnyű mintával. Jó a buszon hímezni. Áprilist is Szicilában (és a környékén) hímeztem, májust már hazafelé úton, Olaszországban.

2014. június 8., vasárnap

Nyaralás

Május utolsó hetében voltam nyaralni Szicíliában. 2 nap buszozás oda, 5 nap ott, 2 nap vissza. A buszozással nem is lett volna nagy baj, ha nem 80 km/h lett volna a maximális sebessége a busznak...

Szóval 2 nap buszozás (éjszakára megálltunk aludni) után a szállás mögött ott volt az Etna.

Első nap délelőtt meg is látogattuk az Etnát. A csúcsra nem mentem fel, de egy kisebb krátert azért megmásztam.

Délután Taorminában voltunk, ahol várost, templomot, színházat, botanikus kertet néztünk.
 

Második nap Notoba mentünk, ahol barokk újjáépített várost néztünk.
 

Délután Siracusában voltunk, ahol színházat, kőbányát, papiruszt ... láttunk.

Harmadik nap hajókáztunk Lipari szigetére, ahol hangulatos keskeny utcákon sétáltunk, majd Vulcano szigetre, ahol kénes fürdő van és akár a tengerben is fürödhettünk volna, ha nem lett volna olyan hideg.

Negyedik nap Palermo közelében lévő Monreale templomát néztük meg, majd múmiákat néztük, utána a parlament majd Dóm és a színház.

Ezek után Cefaluba mentünk, ahol szintén templomot néztünk, középkori mosodát, tengerpartot.

Ötödik napon Cataniaba mentünk, ahol a piacot, templomot, utcákat, boltokat néztünk.

Délután jutott idő a szálláshoz közeli tengerpartot is megnézni.

2014. június 7., szombat

Kilátás

Már több, mint egy éve a Városliget melletti irodaházban dolgozok. Márciusig az irodából csak a szomszéd épületet lehetett látni, de most másik részre költöztünk és onnét szebb a kilátás.
Ez van mögöttem (ott hátul a vár, Halász bástya, Parlament...):

Ezt látnám a mellettem lévő ablakból (Vakok intézete és a mellette lévő gimnázium):

De valójában ezt látom, ha felnézek a munkából:
 
 

2014. június 6., péntek

Ballagásra

Mármint még a május 1-ei ballagásra készült ez a képeslap, amit az unokaöcsém kapott.
20-as aidára hímeztem, a kontúrokat csak érzésre. Kb 1 hétig tartott, így az utolsó két nap éjfélig hímeztem.





Ez az első kész munkám 2014-ben. Valahogy nem találok időt a hímzésre... (Lehet, hogy nem jól keresem. ;) )